|
Lezárult a második szakasz, a felmérés, tovább folytatódik a munka. Interjú Beke Mártonnal, a HROD szakmai igazgatójával az Infokoalíció projekt kapcsán. Idén januárban indult az a munka, amit Infokoalíció néven ismerhetnek a teleházasok és a partnerszervezeteink érdeklődő olvasói. A projekt célja a közösségi információ (köz)szolgáltató pontok érdekképviseleti tevékenységének ágazati-szakmai hatóköri bővítése. Az összetett program végzésébe a főpályázó Hayico és a Magyar Teleház Szövetségen kívül alvállalkozóként a HROD Közösségi Társadalomfejlesztési Központ kapcsolódott be. Ez utóbbi szakmai igazgatóját, Beke Mártont kérdezem a program első "mérföldkövének" zárásáról.
- Az első nagyobb feladatunk az volt, hogy összegyűjtsük a közösségi információs szolgáltatással foglalkozó szervezeteket. Az adatbázis elkészítésében - a Teleház Szövetség és a HAYICO, azaz a Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége mellett - az NT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Kft., a Mobilitás (FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat), a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ és a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus voltak segítségünkre. Az adatbázis jelenleg 4491 közösségi információs szolgáltató pontot tartalmaz: teleházakat, KIHOP-okta, eMagyarország pontokat, infúsági információs és tanácsadó irodákat, ifjúsági információs pontokat, EURODESK partnereket és pontokat, foglalkoztatási információs pontokat, környezeti tanácsadó irodákat és a közösségi információ szolgáltatás valamely formájával foglalkozó közművelődési intézményeket. Fontos, hogy ez jelent ugyanennyi szervezetet is, hiszen többen egyszerre több szolgáltatást is működtetnek.
A következő lépés az volt, hogy felmérést készítsünk az adatbázisban fellelhető szervezetek, intézmények körében, amiből részletesen megismerhetjük a problémáikat, helyzetüket, értékelésüket. A felmérést on-line kérdőív segítségével végeztük. A feladat nehézségét, de egyben szépségét is az adta, hogy a kérdőív ugyanúgy megfelelő kellett, hogy legyen egy kisfalu polgármesteri hivatalában működő eMagyarország pont, mint egy nagyváros művelődési háza vagy éppen egy bárhol is lévő, civil szervezet által működtetett teleház számára, amely egyszerre biztosít teleház, FIP, EURODESK- és ifjúsági információs pont szolgáltatásokat. A kérdőív kitöltését kérő levelünket mind a 4491 címre kiküldtük.
Hány válasz érkezett, és hogyan értékelhetők ezek?
- 360 olyan kérdőív érkezett, amit teljesen kitöltöttek a szervezetek képviselői, és mintegy 679, amit elkezdtek, de nem fejeztek be. Az értékelhető kérdőívek számát jónak ítélem, hiszen a hasonló on-line kitöltések válaszadási aránya jellemzően alig éri el az 5%-ot, míg ez a mi esetünkben 8%. A kérdőív kitöltéséhez mintegy 40-50 percre volt szükség, ezért ez úton is meg szeretném köszönni a munkatársak erre szánt idejét. Természetesen az ígért sorolás sem maradt el, és a résztvevők között digitális fényképezőgépet, pen-drive-okat, fülhallgatókat és fotópapírt sorsoltunk ki. A nyerteseket már értesítettük is. Érdekes volt a kitöltők hozzáállása, voltak "soha fel nem adók", akik a közbejövő problémák, áramszünet, adatvesztés, stb. ellenére sem adták fel, és kitöltötték a kérdőívet, és voltak olyanok, akik hamarabb "elveszítették a fonalat", de ha hozzánk fordultak - és szerencsére sokan tettéke ezt! - akkor tudtunk nekik segíteni. A fellépő technikai akadályokat is megoldottuk, ha nem is könnyen, de végire jártunk a hibáknak.
- Mi lesz a következő munkafolyamat?
Most az adattisztítás, súlyozás következik, és a december 15-i projekt előrehaladási jelentéshez (PEJ) egy gyorsjelentést kell készítenünk. A beérkezett, de be nem fejezett kérdőívekből kinyerhető adatokat is szeretnénk felhasználni, elemezni, ez a feladat is ránk vár. A most folyatódó kutatás-elemzés célja a szervezetek cél- és érdekeltségtérképének elkészítése (kutatás-elemzés).
- Milyen tapasztalatok vonhatók már most le?
Az adatbázis kapcsán a leginkább figyelemre méltó adat az, hogy az első látásra jelentős mértékű lefedettség ellenére - hiszen jelenleg közel 4500 közösségi információs pont működik - 692 településen (jellemzően 5.000 fő alattiak) nem érhető el közösségi információs szolgáltatás. Ez mindenképp feladatot jelent az e területen dolgozó kormányzati és civil szervezetek számára is.
A kérdőív gyorsan elemezhető válaszaiból látszik, hogy a szolgáltatások átlagosan, kerekítve a hét 5 napján, 34 órában vehetők igénybe - ez számomra azt mutatja, hogy a válaszadók tényleges, kiszámítható módon nyújtják szolgáltatásaikat. A finanszírozás kapcsán pedig azt kell megemlíteni, hogy szervezetek átlagosan, kerekítve 670.000 Ft-ot fordítanak a szolgáltatások működtetésére, a szolgáltatási bevételük ezzel szemben átlagosan, kerekítve 53.000 Ft. Azaz köz-, illetve közösségi szolgáltatásuk működtetésébe folyamatosan forrásokat kell bevonniuk - ami nem is lenne baj, ha ezt nem túlnyomó részt pályázatokból, azaz kiszámíthatatlan forrásból kellene tenniük.
Látható továbbá az is, hogy pontosítani kell a "szolgáltatás" fogalmát. A kérdőívben igyekeztünk határozottan és egyértelműen elkülöníteni azokat a kérdéseket, amelyek az adott közösségi információs szolgáltatásra vagy szolgáltatásokra és az azt, illetve azokat működtető szervezetekre vonatkoznak. A kitöltőktől érkező kérdésekből látszik azonban, hogy ez nem minden esetben volt egyértelmű. Bizonyára mi is fogalmazhattunk volna egy-két helyen pontosabban, de véleményen szerint akkor is jöttek volna e témakörre vonatkozó levelek, telefonok. Az ebből adódó feladata a "szolgáltatás" és a "szervezet", illetve az "intézmény" fogalmának pontosabb meghatározása, elhatárolása lehet - véleményem szerint ez fontos eredménye lehet majd ennek a projektnek.
- Ha távolabbra tekintünk, hogy fog folytatódni a projekt?
- A folyamatból ki fog derülni, hogy mire van szükségük a szervezeteknek - azaz melyek azok a célok, érdekek, amelyek képviseletét fel kell, hogy vállalják az Infokoalíció keretében együttműködő szervezetek. Meghatározzuk, hogy melyek a legfontosabb "képviseleti helyek" és mit kell tenniük, miben kell fejlődniük az Infokoalíció tagjainak annak érdekében, hogy e helyeken, azaz testületekben hatékony munkát végezhessenek. A projekt további szakaszában ki fognak alakulni levelezőlisták, képzések, lesznek, konferenciák, tananyagok - mindezek megvalósításában, koordinálásában elsősorban a Magyar Teleház Szövetségtől Fabulya Edit, MTSZ társelnök, illetve a HAYICO-tól Szabó Csaba és Wéber László vállal majd oroszlánrészt.
- Köszönöm az interjút, további jó munkát kívánok- magunknak!
Fülöp Hajnalka sajtóreferens Magyar Teleház Szövetség |