Közösségi tervezés technikái képzés

Miért érdemes részt venni a képzésen?

  • Mert a képzésen az elsők között szerezhet átfogó és módszertani ismereteket azokról az uniós – elsősorban a LEADER, CLLD, TOP és más kapcsolódó – programokról amelyeknek szerves része a települési közösségi, partnerségi tervezés, együttműködés.

  • Mert a résztvevők elméleti és gyakorlati munka keretében sajátíthatnak el olyan tudást, amely a helyi akciócsoportok (HACS-ok) létrehozását, a helyi (közösségi) fejlesztési stratégiák elkészítését szolgálja, közösségvezérelt folyamatok keretében.

  • Mert a felkészülés mellett végiggondolható és gyakorolható, hogyan valósítsuk meg a helyi fejlesztési stratégiákat a település, illetve térség érdekeltjeivel együttműködésben.

  • Mert a résztvevők a MOST MEGJELENT Partnerségi egyeztetés, közösségi tervezés Kézikönyv személyes példánya mellé munkafüzetet, munkalapokat, illetve az aktuális fejlesztési programokról szóló tájékoztatókat, iratmintákat, eljárási modelleket kapnak.

  • Mert a képzés műhelyeinek keretében a résztvevők településeinek, térségeinek, szervezeteinek kihívásait, kérdéseit is feldolgozzuk (ha az érintettek is úgy akarják :-)) Személyes konzultációs, tanácsadási lehetőségeket biztosítunk.

A képzés során megszerezhető kompetenciák

  • A közösségi tervezés alapjai: a közösség, a közösségfejlesztés, a közösségi tervezés, a társadalmi részvétel, a partnerségi egyeztetés fogalmának, cél- és keretrendszerének megismerése.

  • A közösségi tervezés technikái: a közösségi tervezés eszközei, lépései, folyamatának koordinálása, a közösségi bevonás lehetőségei, aktivizáló technikák gyakorlati elsajátítása.

  • Közösségi tervezés a gyakorlatban: esettanulmányok, példák, jó gyakorlatok megismerése. A partnerségi egyeztetés és a közösségi tervezés aktuális kihívásai, lehetőségei: a közösségvezérelt helyi fejlesztés a városokban (CLLD) és a vidéki térségekben (LEADER), uniós fejlesztési programok (TOP, EFOP és más programok kapcsolódó intézkedései).

Részletes információk

 

A KÉPZÉS IDŐZÍTÉSE

A képzés 60 órás (3x2 nap), 15 elméleti és 45 gyakorlati órából épül fel.
Képzési napok: 2016. április 29-30. május 6-7. és május 13-14.
A foglalkozásokat 9-17 óra között tartjuk.

 

HELYSZÍN

Frangepán utcai Irodaház

Budapest XIII. kerület, Frangepán u. 8-10.

 

KÉPZŐK, ELŐADÓK

A képzés vezetője: Ditzendy Károly Arisztid, HROD ügyvezető igazgató (a Partnerségi egyeztetés, közösségi tervezés Kézikönyv szerzője)

A képzés gyakorlatait és műhelyeit a HROD Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ munkatársai és szakértői vezetik.

Előadók:

  • Beke Márton főosztályvezető-helyettes, EMMI
  • Kovács Edit elnök, Közösségfejlesztők Egyesülete
  • Körmendy Imre elnök, Magyar Urbanisztikai Társaság

 

A KÉPZÉS KIMENETE

A képzést elvégzők a tanúsítvány mellé a Partnerségi egyeztetés, közösségi tervezés módszertan alkalmazására személyes meghatalmazást és folyamatos konzultációs lehetőséget kapnak.

A képzés vizsgával zárul, mely egy esettanulmány elkészítése az adott tárgykörben. A vizsgára bocsátás feltétele, hogy a résztvevő az órák több mint 70%-án jelen legyen.

A képzésről hivatalos tanúsítványt adunk, felnőttképzési engedélyszám: Közösségi tervezés technikái képzés, NSZFH nyilvántartásba vételi szám: E-001350/2015/D002

 

ELŐFELTÉTEL, LÉTSZÁM

A képzésre való jelentkezés feltétele: legalább középiskolai végzettség.
A képzés indulásakor a jelentkezőkkel felnőttképzési szerződést kötünk.
A képzési csoport létszáma legfeljebb 20 fő lehet.

 

 

Részvételi díjak
Jelentkezés típusaJelentkezési határidőKépzés díja
Kényelmeseknek és támogatóknak április 27. 110.000 Ft/fő
Szemfüleseknek április 25. 90.000 Ft/fő
Kedvezményes részvételi díjak
Felsőoktatási hallgatóknak április 25. 70.000 Ft/fő
Tanároknak április 25. 70.000 Ft/fő
Civil szervezettől jelentkezőknek április 25. 70.000 Ft/fő
Csoportos jelentkezőknek (3-4 fő egy szervezettől) április 25. 70.000 Ft/fő

* A képzés akkreditált, így a képzési díjak áfamentesek.

Jelentkezés

A jelentkezési lapot kérjük legkésőbb április 27-ig beküldeni.

További tájékoztatással, segítséggel Földi Éva kolléganőnk áll az érdeklődők rendelkezésére. Telefon: + 36 70 411 8468 E-mail: evi@hrod.hu